2020. január 20.

Fehér kanapén nem eszünk...vagy mégis????

A hétvégi undorító időben csak a kanapén kuckózás tudott valami hangulatot bele csempészni ...legalább is nekem.
Minden tiszteletem azoké, akik be tudják tartani, hogy nem esznek, isznak a kanapén. Nekünk egyszerűen nem megy... Még az elején voltak próbálkozások... aztán én voltam az első aki megszegte, így némileg hiteltelenné váltam ez ügyben.
Lehúzható fehér huzatunk van, és elég sűrűn megy a mosásba. Az igazán neuralgikus pont a széles karfa, ahova mindenki lerakja a bögrét, a poharat, a tányért és tulajdonképpen mindent, amit behurcolt a konyhából.
Erre kellett valami megoldást találni. Szokás szerinte levonultam a pincébe kutakodni, ahol a kezem ügyébe került egy kallódó fa fiók. 
Mindez még azokban a boldog őszi napokban történt, amikor gyönyörű vasárnap délutánok is előfordultak, úgyhogy a fotókat nézve csak csorgatom a nyálam, hogy nem olyan rég még milyen jó dolgunk volt... Mostanában már csak a kanapé kucorodás játszik, ahhoz viszont remek jól jön ez a "karfa asztalka"...



Első lépésben lesablonoztam a kanapé karfáját. Ez lényeges, mert csak így fog pontosan illeszkedni rá az "asztalka".
A doboz oldalára ráhelyeztem a sablont és körberajzoltam. Ny. egy körkivágóval kivágta az íveket, majd egy dekopír fűrésszel az egyenes részeket.


A vágott éleket megcsiszoltam és a magát a dobozt is, hogy az ezüst festéket eltüntessem róla.


A fenyőfa színét kicsit élettelennek találtam, úgyhogy dió színű Poli-Farbe Boróka Classic fabevonó vékonylazúrral átkentem a tetejét, két rétegben. Az első réteg után kicsit megcsiszoltam, így tökéletes lemosható felülete lett az asztalkának. A festékes doboz kibontása után kicsit meglepődtem, hogy a színe teljesen szürke, de felkenés után nagyon szép lett a felület. Fotón kevésbé jön ki, de nagyon szépen kirajzolódott a fa erezete.


A vékonylazúr száradása után az oldalakat festettem le, fehér színű Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestékkel, két rétegben.


Az "i"-re a pontot a vékony fekete csík tette fel. Itt is Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestéket használtam. Óvatosan, egy vékony ecsettel végig festettem a peremet.
Tudom a fotókon olybá tűnik, mintha rabszolgaként csak Ny.-t dolgoztattam volna, de most elárulom, hogy ez nem igaz. A körkivágó és a dekopír valóban az ő asztala, de a - nálunk csak"női" munkaként meghatározott - sablonozás, csiszolás, festés az én feladatom....Azt azért beláthatjátok, hogy csinálni is és fotózni is elég kevés két kéz, úgyhogy kénytelen vagyok kéz dublőrt alkalmazni. Viszont azt nem vitathatjátok, hogy ebben a szerepben igazán Oscar-díj gyanús alakítást nyújtott... :)


ötlet, szöveg, fotók, styling Wein Krisztina



A bejegyzés támogatója a

1 megjegyzés:

  1. If you're attempting to lose fat then you have to start using this totally brand new tailor-made keto plan.

    To create this keto diet service, certified nutritionists, fitness couches, and chefs joined together to provide keto meal plans that are efficient, decent, cost-efficient, and delicious.

    From their grand opening in early 2019, 100's of people have already transformed their figure and well-being with the benefits a great keto plan can give.

    Speaking of benefits; clicking this link, you'll discover eight scientifically-confirmed ones given by the keto plan.

    VálaszTörlés