Már két éve
pihen a pincénkben két, impozáns méretű fűzfa rönk szelet. Lukács Juli kolleganőmtől
kaptam, aki egy erdészetből hozta őket. Ritka kincs, ha az embert ilyesmivel
lepik meg, mert ezeket a szeleteket nem könnyű házilag megmunkálni. Szerencsére
már ott a helyszínen, kivágás után meggyalulták és a hátoldaláról kicsit
kikönnyítették. Ez nem volt felesleges, mert így sem túl könnyű darab.
Önmagában az
ötlet, hogy ilyen szeletből asztalt csinál az ember nem igazán újszerű…tele van
vele a net… viszont arra gondoltam, hogy ha csak az élét festem meg, és a
repedését „megvarrom”, akkor talán sikerül valami egyedi, izgalmas gondolattal
gazdagítani a kicsit elcsépelt ötletet.
A visszajelzésekből úgy tűnik,
sikerült izgalmassá tennem. Bár beltérre szánom majd, de most végül egy kerti
partin debütált…
A képnek a „….mikor jönnek
már????” címet adtuk… :)
Remélem mindenkinek sikerül
felfedezi a finom utalást a júliusi műanyagmentes hónapra….(csak halkan jegyzem
meg, kampánytól függetlenül, évek óta ezt isszuk….egyszerűen sokkal finomabbnak
találjuk :)
Maga a rönk szelet már önmagában, nyersen is gyönyörű, úgyhogy nem akartam
túlvariálni. Sokáig agyaltam, hogy fessem-e valamilyen színre az oldalát, de
végül úgy döntöttem, hogy az egyszerű fekete él szuperül kiemeli majd a nyers
fa szépségét.
Így
a Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestékek közül a sima feketét
választottam. Tényleg nagyon szép fénye van, kicsit olyan hatású lett a
végeredmény, mintha bársonnyal vontam volna be. Fantasztikus a kontrasztja a
nyers fával…remélem a fotón is látszik….
Eredetileg ilyen
volt….
Bármennyire is
elő volt készítve, azért a finom csiszolást nem úsztuk meg….
A festés nagyon egyszerű. Arra kell figyelni, hogy az ecsetet a felső
élnél csak felfelé mozgassuk, így nem kenjük össze az asztal lapját. Igazából
akkor sem kell megijedni, ha egy kis festék kerül rá, mert száradás után egy
finom csiszolópapírral óvatosan lecsiszolható.
Teljes száradás után felcsavaroztuk a lábakat. A kivésett könnyítés
miatt nem olyan egyszerű megtalálni a helyét, ezzel próbálkozni kell. A három
láb azért jó, mert ha picit egyenetlen is, akkor sem fog billegni. Négy lábbal
már nem lenne ilyen egyszerű a helyzetünk…
Ilyen „harpin” lábakat a neten készen is rendelhetünk, de én legyártattam
a lakatosokkal. Ezek nyers vas lábak, úgyhogy mindenképp festeni kellett őket.
Felcsavarozás után festettük, mert sokkal egyszerűbb volt, mint lefektetve.
A Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestékek nem csak fa, de
fém festésére is alkalmasak, ezért egyszerű dolgunk volt. Ugyanazt a dobozt
használtuk, mint az asztallap élének festésekor.
Megint csak bebizonyosodott, hogy a vízzel hígítható festékeknek nincs
párjuk. Az órákkal ezelőtt használt ecsetet akkor, csak kiöblítettem a csap
alatt, megszáradt, és a láb festésénél újra úgy lehetett használni, mintha egy
vadiúj ecsetet vettem volna elő…. Nagyon szeretem!!!
Az elkészült asztal már így önmagában is nagyon jól nézett ki, de
szerettem volna még valami „csavart” bele….
A száradástól az ilyen rönkszeletek mindig megrepednek, de ez nem is
baj, mert többek között ezek adják azt a gyönyörű natúr hatást, ami miatt
szeretjük őket.
Ennek a repedésnek a „bevarrása” volt az, ami végül feltette azt a
bizonyos pontot az „i”-re. Apró, alig látható kis fricska, de így lett
befejezett az asztal…:)
ötlet, szöveg, fotók, styling Wein
Krisztina
A bejegyzés támogatója a
A bejegyzés támogatója a
