2019. szeptember 6.

Leányfalu és vidéke....avagy "luxus" saját kezűleg...

Azt hiszem, így az első őszies napok sokkhatása után mindannyiunk lelkének jót fog tenni egy kis nyári összefoglaló.
Egyrészt, mert úgy döntöttem, hogy dobozunk igencsak megérett egy kis ráncfelvarrásra, így a jövő szezonban már kicsit más képet fog mutatni. A költségminimalizálós szemlélet marad, de frissítés jön, ezért talán érdekes lehet egy kis visszatekintés, hogy honnan indultunk....
Másrészt rájöttem, hogy az ember hajlamos megszokni a jó dolgokat és egy idő után nem látja a fától az erdőt. Én is így jártam...vigyázat, családi szennyes teregetés következik, némi picsogással, nosztalgiázással...Aki nem szereti, az ugorjon és nézegesse csak a képeket...
Leányfalu az életem része, mióta csak az eszemet tudom. Nagyszüleim vették a telket akkor, amikor még Móricz Zsigmond a szomszéd telken írogatta regényeit, a pesti művészvilág pedig felfedezte a környéket és egyre-másra építették a nyaralókat. Folyt az élet rendesen, amit szüleim generációja is vitt tovább. Mi is igyekszünk hasonló szellemben tölteni a nyarainkat, mindezt tovább örökítve a gyerekeinkre... Dunai leúszások, csurgások (jelentése: Dömös magasságában nagy mennyiségű vízijármű vízre helyezése, úsztatása Leányfaluig, hülye poénok, alkohol és elképesztő mennyiségű vihogás, fürdés közepette) bulik, nagy zabálások, fürdések éjjel és nappal, motorcsónak túrák, vizisi és fánk húzgálás, biciklizés, esti ücsörgések a Gombában (helyi kocsma), pletykák és intrikák az otthonos "mindenkiismermindenkitdemégadédszüleitis" hangulatban...
...és hiába nőttünk fel - szerencsére -  a nyaraink most is hasonló módon zajlanak...nincs okom panaszra, tényleg a földi mennyország maga....
DE!!!...Akik - hozzám hasonlóan - "klán szerkezetű" családban nőttek fel, azoknak - gondolom - nem kell magyarázni, hogy rengeteg előny mellett, ennek hátrányai is vannak rendesen... Főleg ha a központ egy családi nyaraló telek.
Mondjuk hellyel nem állunk rosszul. Egy ekkora méretű telekre manapság élelmesebb vállalkozók minimum 24 lakásos társasházakat építenek, így a mi, két, kb. 50 m2-es házikónk azért egész jól elfér.. 
Merthogy van egy, még a nagyszüleim által épített "nagy" ház....
....hátul pedig a mi kis dobozunk, ami több, mint 40 éve épült és valami isteni csoda, hogy még mindig áll és hagyja, hogy folyamatosan varrogassuk a ráncait...
Sajnos a nagy számok törvénye alapján, egy ekkora létszámú családban biztos akad valaki, aki a Shrek rajzfilmből jól ismert "jó tündér keresztanyu" jellemmel van megáldva és erősítésnek még egy olyan fiút is tart, mint az önnön nagyságától eltelt Szőke Herceg. A rajzfilmben roppant szórakoztatónak találom őket, de valóságban szembesülni velük.....na, ez azért némileg zaklatottá tesz...
Egy közös ló hátával mindig vannak gondok, de hogy a legnagyobb gond egy bárgyú, fejében kizárólag lepkéket tartó agárkutya legyen, aki naiv jóindulattal bóklászik a világban, az azért némileg kiverte nálam a biztosítékot...a perrel történő fenyegetődzés pedig konkrétan dühöngő fúriává változtatott...
Az én fejemet most nem osztanám meg, de a "per tárgya" így reagált:
Sajnos ekkor történt, hogy elvesztem az erdőben...Szokásos színes, szagos, szélesvásznú nyári napjainkat éltük, de én csak dühöngtem, fülemen pöfögött a gőz és mindenkinek panaszkodtam, aki csak meghallgatott...Nagy szerencsémre néhány napra Erika barátnőm meglátogatott minket és miközben fárasztottam a panaszaimmal, ő fotózott....
Aztán bejöttünk Pestre és másnap reggel - amikor én még mindig sebeimet nyalogatva, roppant módon sajnáltam magamat - egyszer csak elárasztott a fotóival...
És hihetetlenül jól jött ez a virtuális nyakon vágás (ezúton is örök hálám!!!) mert ki az az elmebeteg aki képes annyira elborítani az agyát, hogy nem veszi észre hogy miben van éppen? Na jó....én vagyok az.....de talán nem csoda, hogy a képek láttán azért észbe kaptam... :)
Mert tényleg elképesztő, hogy milyen életminőséget képes generálni, ha az ember túlteszi magát a némileg fapados megoldásokon és kizárólag a hangulatra és arra koncentrál, hogy jól érezze magát!! 
Igazi glampinget teremtettünk!!! :) (A glamping szó jelentése két angol szó, a glamour és a camping szavak összeolvadásából keletkezett, jelentése nyersfordításban luxuskemping.)
...és a jövő szezonra még jobb lesz, úgyhogy csináltam egy kis összefoglalót az eddigiekről...
 

Az óriás változás 2013-ban volt....Előtte utána képek, profi fotókkal...
(nekem kicsit édi-bédi, poros a hangulat, így 6 év elteltével, ezért is zárjuk ezt a korszakot)
... az akkori részletek
..és a nem profi, telefonos fotók, most 2019-ben, amik helyrerakták az agyamat...
mindenféle szempontból...többek között abból is, hogy tényleg nagyon megérett a helyzet egy ráncfelvarrásra!!!

...végül egy kis nyári Duna reklám azoknak, akiknek fenntartásaik vannak vele kapcsolatban...bármilyen csudálatos helyeken járunk, a telet csak ezekkel az emlékekkel sikerül túlélnem... :)


fotók: Lakáskultúra, Pin Magazin, Golyán Erika, Wein Gábor, Wein Krisztina




2019. július 26.

Farönk asztal, apró „trikivel” megfűszerezve...


Már két éve pihen a pincénkben két, impozáns méretű fűzfa rönk szelet. Lukács Juli kolleganőmtől kaptam, aki egy erdészetből hozta őket. Ritka kincs, ha az embert ilyesmivel lepik meg, mert ezeket a szeleteket nem könnyű házilag megmunkálni. Szerencsére már ott a helyszínen, kivágás után meggyalulták és a hátoldaláról kicsit kikönnyítették. Ez nem volt felesleges, mert így sem túl könnyű darab.
Önmagában az ötlet, hogy ilyen szeletből asztalt csinál az ember nem igazán újszerű…tele van vele a net… viszont arra gondoltam, hogy ha csak az élét festem meg, és a repedését „megvarrom”, akkor talán sikerül valami egyedi, izgalmas gondolattal gazdagítani a kicsit elcsépelt ötletet. 




A visszajelzésekből úgy tűnik, sikerült izgalmassá tennem. Bár beltérre szánom majd, de most végül egy kerti partin debütált…
A képnek a „….mikor jönnek már????” címet adtuk… :)
Remélem mindenkinek sikerül felfedezi a finom utalást a júliusi műanyagmentes hónapra….(csak halkan jegyzem meg, kampánytól függetlenül, évek óta ezt isszuk….egyszerűen sokkal finomabbnak találjuk :)





Maga a rönk szelet már önmagában, nyersen is gyönyörű, úgyhogy nem akartam túlvariálni. Sokáig agyaltam, hogy fessem-e valamilyen színre az oldalát, de végül úgy döntöttem, hogy az egyszerű fekete él szuperül kiemeli majd a nyers fa szépségét.
Így a Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestékek közül a sima feketét választottam. Tényleg nagyon szép fénye van, kicsit olyan hatású lett a végeredmény, mintha bársonnyal vontam volna be. Fantasztikus a kontrasztja a nyers fával…remélem a fotón is látszik….




Eredetileg ilyen volt….



Bármennyire is elő volt készítve, azért a finom csiszolást nem úsztuk meg….


A festés nagyon egyszerű. Arra kell figyelni, hogy az ecsetet a felső élnél csak felfelé mozgassuk, így nem kenjük össze az asztal lapját. Igazából akkor sem kell megijedni, ha egy kis festék kerül rá, mert száradás után egy finom csiszolópapírral óvatosan lecsiszolható.




Teljes száradás után felcsavaroztuk a lábakat. A kivésett könnyítés miatt nem olyan egyszerű megtalálni a helyét, ezzel próbálkozni kell. A három láb azért jó, mert ha picit egyenetlen is, akkor sem fog billegni. Négy lábbal már nem lenne ilyen egyszerű a helyzetünk…
Ilyen „harpin” lábakat a neten készen is rendelhetünk, de én legyártattam a lakatosokkal. Ezek nyers vas lábak, úgyhogy mindenképp festeni kellett őket. Felcsavarozás után festettük, mert sokkal egyszerűbb volt, mint lefektetve.
A Poli-Farbe Cellkolor Aqua selyemfényű zománcfestékek nem csak fa, de fém festésére is alkalmasak, ezért egyszerű dolgunk volt. Ugyanazt a dobozt használtuk, mint az asztallap élének festésekor.
Megint csak bebizonyosodott, hogy a vízzel hígítható festékeknek nincs párjuk. Az órákkal ezelőtt használt ecsetet akkor, csak kiöblítettem a csap alatt, megszáradt, és a láb festésénél újra úgy lehetett használni, mintha egy vadiúj ecsetet vettem volna elő…. Nagyon szeretem!!!



Az elkészült asztal már így önmagában is nagyon jól nézett ki, de szerettem volna még valami „csavart” bele….
A száradástól az ilyen rönkszeletek mindig megrepednek, de ez nem is baj, mert többek között ezek adják azt a gyönyörű natúr hatást, ami miatt szeretjük őket.
Ennek a repedésnek a „bevarrása” volt az, ami végül feltette azt a bizonyos pontot az „i”-re. Apró, alig látható kis fricska, de így lett befejezett az asztal…:)




ötlet, szöveg, fotók, styling Wein Krisztina



A bejegyzés támogatója a