Azt hiszem nem árulok el újdonságot azzal, hogy ha egy helyiségben viszonylag kis munkával és relatív alacsony költségvetéssel szeretnénk gyors, ám igen látványos változásokat elérni akkor irány a festékbolt....
Manapság hihetetlen könnyebbség, hogy bármilyen felületet szeretnénk festeni szinte mindenre megtaláljuk a megfelelő festéket. Az pedig külön öröm, hogy a kiválasztott színt minden típusú festékből ki tudjuk kevertetni. Így nem jelent gondot, hogy a falszín megjelenhessen a nyílászárókon, padlón, de akár bútorokon vagy berendezési tárgyakon is.
Én vagy Trilak, vagy Tikurilla festékekkel szoktam dolgozni. Mindkét gyárnál kikevertethetők azok az alapozók, amik bármely felületen megtapadnak és tökéletesen ugyanazokat a színeket kapjuk mint a falfestéknél.
Ez hihetetlen szabadságot ad az embernek. Nem szorulunk korlátok közé, nem kell különálló tárgyakban, falsíkokban és nyílászárókban gondolkodnunk, elengedhetjük a fantáziánkat és inkább az egymáshoz kapcsolódó felületek arányaival tudunk játszani.
Egy készülő munkánál (itt már olvashattatok róla) most készült el az előszoba festése. Azért találtam ki ezt a megoldást, mert egy meglévő tükröt szeretnénk a két ajtó közé felrakni. A tükör szélessége majdnem akkora, mint az ajtók közötti távolság, így igencsak beszorult lenne a látvány, ha csak egyszerűen feltennénk ide. Ezért az alapnak kitalált rózsaszín falfestést felfuttattuk a két ajtóra is.
(Trilak Héra Prémium matt belső falfesték, ajtó Unitop alapozó, mindkettő kódja : S 0510-R10 B )
De én nem tartom teljesen elborult gondolatnak azt sem, ha a festményeinket színezzük át, falunk színének megfelelően. Persze azt gondolom, hogy itt elengedhetetlen, hogy meggyőződjünk arról, hogy egy teljesen értéktelen mázolmányt készülünk éppen átpacsmagolni...
Két éve, amikor szinte csak festéssel tuningoltam fel egy kiadásra szánt lakást, nagyon megtetszett ez a fotó...
...így egy rémálomszerű "festményt" vettem a neten kétezer forintért és nekiestem...sajnos nincsen magáról a végeredményről normális fotóm, úgyhogy meg kell, hogy elégedjetek ezzel a kicsit béna képpel.. de azért talán valamennyire érzékelhető, hogy elég izgalmas dekor ez a megoldás...
Ugyanennek a lakásnak a nagyon szűk közlekedő folyosóját is egészen megváltoztatta, amikor ajtót, szekrényt, gázcsövet nem kímélve színes lábazatot festettünk...
Nem újkeletű a vonzódásom a "fessünk mindent le, mindegy, ha változik is a felület" gondolkodásmódhoz...kb 8 éve már próbálkoztam ilyesmivel....
Ezek az én megoldásaim, de elképesztően sokféle variáció létezik az ilyen típusú festésekre. Gyűjtöttem néhányat, hogy tudjatok inspirálódni, de abban is biztos vagyok, hogy a jövőben saját munkáim között is fogtok még néhány hasonlóval találkozni... sajnálom, odavagyok értük..:)
..és a padlót sem kell feltétlenül kímélni...
ezek ugyan 3d-k, de simán megvalósíthatóak...
fotók: Wein Krisztina, Pinterest