2014. július 28.

Egy retro dohányzóasztal másodvirágzása...

Barátainktól kaptam egy nagymama lakásából kikukázott hetvenesévekbeli dohányzóasztalt. Magunk között szólva nekem nagyon tetszett, úgy ahogy van... Ny. azonban még nem tud bekapcsolódni a 2014-es év lakberendezési trendfolyamába :), így kell azon dolgoznom, hogy elfogadja, manapság egy retro asztal tökéletesen integrálható lenne, akár pesti lakásunkba is, minden átalakítás nélkül!!! Mindegy, ami késik, nem múlik, rajta vagyok az ügyön!!!
Addig is, arra gondoltam, ez az asztal inkább átalakult formában a kerti összejöveteleken fog jószolgálatot tenni...és így is lett!
Beestem valamelyik barkácsáruházba, hogy találjak valamit, amit használhatok fogantyúnak és "kerítésnek" az asztallap köré. Ez arra szolgál, hogy amikor cincálom le a kertbe, tele mindenfélével, nehogy lecsússzanak róla cuccok. Az építőanyag osztályokban soha nem csalódom! Most is sikerült egy acélkampót találnom, menetes véggel (eladó szerint ácsok használják a tető rögzítésére a koszorúhoz), egy pont ráíllő réz fűtésszerelési idomot  és egy műanyag 10 cm széles hálót, amit tekercsben lehetett kapni (eladó szerint tetők fedésénél használják a szellőztető nyílások takarására).
A végeredmény ez lett, és bizton állíthatom, hogy a nyári kerti lét egyik nélkülözhetetlen darabját sikerült összehozni (szerintem teraszra is tökéletes). A pontos elkészítés leírását a júliusi Lakáskultúrában olvashatjátok....






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése