Nálunk járt Darabos Gyuri, a megújult Lakáskultúrának készített anyagot.
Egy lakásfotózás még akkor is izgalmas dolog, ha nem a saját lakásunkról van szó, hanem "csak" egy munkáról.
Saját lakásnál az ember elveszti józan ítélőképességét és megpróbálja azokat a hetek/hónapok/évek óta halogatott ötleteket megvalósítani, amiről azt gondolja, hogy anélkül nem fog összeállni az egész. Persze a hétköznapok rohanása közben töredékét sem tudja megcsinálni, hisz kinek van ideje munka/család logisztikázás/nyaralás szervezés mellett, néhány nap alatt átfesteni a hálót, kárpitozni, feliratot festeni a fürdőbe vagy állólámpát csinálni a hónapok óta nappali közepén álló fa fényképezőgép állványból.... Így a fotózás reggelén összeomolva néz körbe a lakásban és nem érti, hogy miről fognak szólni a képek.....
Aztán megérkezik a stylist, a képszerkesztők, a fotós és minden pszichológiai tudásukat latba vetik, hogy megnyugtassák az ideggyenge tervezőt...több-kevesebb sikerrel...
Maga a fotózás már megy, mint a karikacsapás, még kávézásra/teázásra/eszegetésre/csacsogásra is jut idő.
De megfejtettem, hogy miért vagyok minden egyes alkalommal ilyen idióta (pedig már igencsak sok fotózáson vagyok túl...)!!!
Egy munkánál - mire oda jutunk, hogy fotózni lehet - teljesen összeáll az egész lakás, minden részlet a helyére kerül, kerek egész a tér, az ember tudja, hogy jó lesz.... Egy saját lakás soha nincs kész, mindig jönnek az újabbnál újabb inspirációk, színek, festmények, összeszedett "kincsek", amiket el kell helyezni, át kell alakítani, egyszóval folyamatos átalakulásban van minden. Az az igazi kihívás, hogy egy külső szemlélő ebből semmit ne érezzen, bármikor látja, a tér egy harmonikus, jó hangulatú, befejezett egésznek tűnjön...Remélem ezt sikerült elérnem és az ősz folyamán megjelenő anyag tetszeni fog Nektek....
nagyon várom:) nálad minden olyan emberi
VálaszTörlészsu