Közel hatvan éves székek egészen megfiatalítva....

Még a hatvanas évek elején került a családomhoz négy fémvázas, faléces szék. Már akkor sem volt új. Eredetileg egy vendéglő teraszán állt és bár akkoriban nem volt túl divatos irányzat az ilyenfajta újrahasznosítás, úgy tűnik, nálunk a "kukázós gén" már akkor is igencsak erősen éreztette hazását. Az évtizedek folyamán rengetegszer született újjá. Volt fehér, zöld, piros-fehér csíkos. A legutolsó (legalább 15 éves) felújítás során barna színt kapott.....szerintem ez volt a legrémesebb színválasztás.....

Most én kaparintottam a kezem közé.... a szürke-fehér párosítás tökéletes...nagyon szép a zöld kertben és még a ház színeihez is illik. 

Az asztalnak semmi köze a székekhez. Egy fém lábú asztal, műgyanta lappal. Ez ügyben voltak fenntartásaim. A műgyanta rémes állapotban volt....De felesleges volt az aggodalom, tökéletesen le lehetett csiszolni és megfesteni rá - a székek jellegét idéző - szürke-fehér csíkozást. Így már szinte egy garnitúrának tűnik az egész banda....

Az eredeti állapotok:

A piros jelölés csak azért került rá, hogy legyen benne valami izgalom. Na meg persze, hogy tudjuk melyik az asztalfő....elvégre nem mindegy ki ül oda:)....

A festés valahogy így zajlott. Pontos részleteket a most megjelent Lakáskultúrában olvashattok....vagy tudjátok, kérdezzetek...

Azért azt muszáj megmutatnom, hogy az asztallap hogyan is nézett ki....

 

Bár felmerül a kérdés, hogy miért is csiszolgat meg az ember egy tökéletesen lefestett bútort, de azt kell, hogy mondjam, valahogy ennek a széknek jobban áll, ha egy kicsit kopottas hatású....vagy mit gondoltok????

fotó Axel Springer/Lakáskultúra/Wein Krisztina